A templom történeteA jászsági templomok közül minden bizonnyal a legérdekesebb eredettel a mi szentkúti egyházunk rendelkezik. A templom kialakulása az 1747. június 27-én történt jeges zivatar köthető. A zivatar elmúltával a mostani Szentkúti templom előtt az emberek forrásra találtak, mely fölé később kútházat építettek. Ennek vizéből napjainkban is ihatunk. A hagyomány szerint a forrást tisztítva, abban egy fából készült Pieta szoborra leltek, melyet később a kútházban helyeztek el. A csodás esemény után a város vezetése elhatározta, hogy kápolnát építtet a kút mellett. Azonban a munka lassan haladt és csak 1758-ban készült el a templom, melyet régen kórház-kápolnának is neveztek, mert a mai nevén, Szent Erzsébet kórház szomszédságát élvezi.
A mostani egyház 1836 és 1842 között Homályossy Ferenc és Haág Ádám vezetésével épült fel. A korábbi templom kövei mellett felhasználták a jászberényi nagytemplomot övező kőfal elbontott anyagát is. Az új templomot Szűz Mária neve tiszteletére szentelték fel. A ma is fennálló épület már a klasszicista stílus jegyeit viseli magán. A torony két oldalán Szent Péter és Szent Pál szobra látható. Az új toronysisak 1904-ben készült el. A templom három oltárral rendelkezik.
A ma látható főoltárképet Benke László jászberényi festőművész készítette 1933-ban. A Jézus szíve mellékoltár festménye Gecse Árpád alattyáőni festőművész munkája, szintén 1933-ból. E kép minden bizonnyal, a régi időkben a főoltár helyét foglalta el; csak később helyezték át a templom bal oldalán található mellékoltárra. A Szűz Mária eljegyzésének tiszteletére épült oltár festménye ismeretlen. A mellékoltár különlegessége, hogy erre a titulusra igen ritkán állítottak fel oltárt. A XIX. századból származó képen Szűz Máriát Szent József egy pap jelenlétében eljegyzi. Felettük a Szentlélek galamb formában látható. A templomfestés neobarokk jellegű, Benke László munkája. A boltozatokon Jézus Krisztus a betlehemi istállóban való születését és a négy evangelistát láthatjuk. A szentély fölötti boltozaton látható, amint az angyalok kara az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust imádja.
A hajó ablakai négy magyar szentet ábrázolnak. A bal oldali, kisméretű ablakok Szent Erzsébetet és Szent Margitot ábrázolja. Bal oldalt Szent István és Szent László arcképe csodálható meg. A szentély ablakainak egyike Jézust, mint bárányt ábrázolja, mellette a tízparancsolat kőtábláival. A vele szemben álló, azaz jobb oldali ablakon két női alak figyeli Jézus tenyerét, melyből az értünk ontott vére folyik ki. E két angyal érdekessége, hogy arcukat a régmúlt egyik plébánosa, Farkas Mátyás apátúr, aki oldallagosan látta el a plébániát, édesanyja és testvére arcmintájára készíttette. A templombelső festése nemrég, 2009-ben készült el. A 2010-es évben egy új, jobb fűtési rendszer lett beszerelve, Isten segítségével.
Képek a templomról:



